1 2 3 4

EFOP

Lezajlott az önkéntességről szóló workshopunk

Sikeresen lezajlott 2017. 07. 06.-án az „Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” EFOP-1.3.5-16-2016-00915 című új projektünk keretében szervezett második nagyobb találkozó, melynek keretében meghívott vendégekkel és a projekt résztvevőivel az önkéntességről beszélgettünk.

Tartalom: 
Címkék: 

Új programot indítottunk észak-magyarországi civil közösségeknek

Sikeresen lezajlott 2017. június 22-én és 23-án Heves és Nógrád megyében most induló, három éves az „Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” EFOP-1.3.5-16-2016-00915 című új projektünk indító találkozói.

A rendezvényeken 2 Borsod, 5 Nógrád és 9 Heves megyei civil szervezet, intézmény tagjai, munkatársai, önkéntesei vettek részt, ahol lehetőség nyílt az ismerkedésre, valamint a közös munka részleteinek, az előttünk álló feladatok egyeztetésére.

Tartalom: 
Címkék: 

Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása

A projekt a közösségi szerepvállalás erősítése az önkéntesség, a karitatív munka előmozdításának és a civil társadalom megerősítésének megvalósítására, azon belül pedig a Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével elnevezésű és EFOP-1.3.5-16 kódszámú európai uniós támogatási program keretében valósul meg.

A támogatási program célkitűzései:

Tartalom: 
Címkék: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - EFOP csatornájára