Közös Értékeink Program

 

A Közös Értékeink Program azzal a céllal indult, hogy Magyarországon mindenki részt vehessen saját élete alakításában, beleszólhasson közös ügyeinkbe és élhessen az őt megillető jogokkal, függetlenül attól, hogy honnan jött, hogyan gondolkodik, milyen körülmények között él. Ennek érdekében olyan összetartó és cselekvő civil közösségeket támogatunk, amelyek tagjai munkájuk során új partnerségeket alakítanak, fejlődnek szervezetként, bővítik módszertani tudásukat, miközben konkrét kampányokat is megvalósítanak a fenti célokért.

Szerte a világon minden embert születésétől fogva egyenlően megilletnek az alapvető szabadságjogok, amelyeket Alapjogi Chartájában egységes keretbe foglalt az Európai Unió is. A benne felsorolt közös értékek szolgálnak programunk iránytűjeként. A Közös Értékeink Program olyan civil szervezeteket támogat, amelyek munkájukkal elősegítik, hogy mindannyian élhessünk az Európai Unióban garantált jogainkkal. Általános cél, hogy erősítsük és népszerűsítsük a jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogok és méltóság, a szabadság és egyenlőség gondolatát és érvényesülését; növeljük az ezekkel kapcsolatos társadalmi tudatosságot, járuljunk hozzá a közös ügyeinkkel kapcsolatos társadalmi párbeszédhez, az átlátható és jó kormányzáshoz, valamint a civil társadalom erősödéséhez.

 

Kiknek szól a Közös Értékeink Program és milyen kiírások vannak?

 

1. Partnerségben – országos és regionális pályázatok

Kinek? Ez a pályázati lehetőség nagyobb, országos vagy regionális civil szervezeteknek (vagy civil szervezeti konzorciumoknak) szól, amelyek kisebb, vidéki szervezetekkel és állampolgári kezdeményezésekkel működnének együtt.

 

Milyen céllal? A pályázók civil partnerségeket építenek szakmai területükön, közös kampányokat, akciókat, tevékenységeket valósítanak meg, megosztják egymással tudásukat és jó gyakorlataikat, illetve növelik ügyük láthatóságát és társadalmi elismertségét.

 

A támogatások maximális összege 60 000 €, amely olyan 12-24 hónapos projektekre adható, amelyek legfeljebb 2025. közepéig tartanak.

 

2. Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok

Kinek? Ez a pályázati lehetőség elsősorban azoknak a Budapesten kívül működő kisebb és közepes méretű civil szervezeteknek szól, amelyek már most is a programban meghatározott értékekhez kapcsolódó tevékenységeket végeznek vagy ilyenek indítását tervezik.

 

Milyen céllal? A támogatás részeként a pályázóknak a szakmai munka során saját szervezeti kapacitásaik fejlesztésén is dolgozniuk kell. A pályázatban be kell mutatniuk, milyen hiányosságokat látnak működésükben, és milyen fejlesztéseket tartanak szükségesnek ezek kiküszöböléséhez, főként a szervezeti átláthatóság, menedzsment, kommunikáció, forrásszerzés és együttműködések kialakítása terén.

 

A támogatások maximális összege 20 000 €, amely olyan maximum 24 hónapos projektekre adható, amelyek legfeljebb 2025. közepéig tartanak.

 

A Partnerségben és a Fejlődésben pályázatok felhívásai lezárultak.

 

3. Akciópályázatok

Kiknek? A pályázat keretében támogathatók civil szervezetek kampányai, közös mozgósítás, érdekérvényesítő fellépések és alkalmi koalíciók.

Milyen céllal? Az akciópályázatok célja a programban meghatározott értékekhez kapcsolódó aktuális társadalmi problémákra való gyors reagálás lehetővé tétele.

Az akciópályázatokra folyamatosan lehet majd jelentkezni előreláthatóan 2023. márciusától 2025. év elejéig. A beérkező pályázatok elbírálása 2 havonta, szükség esetén sűrűbben történik majd. Ezekre a tevékenységekre legfeljebb 9 hónapos projektek keretében 1000 és 10 000 € közötti támogatás kérhető.

 

4. Kétfordulós pályázatok

Kiknek? Ez a pályázati lehetőség kisebb, elsősorban vidéki, a „nagyokkal” versenyezni nem képes szervezeteknek szóló, kapacitásfejlesztéssel egybekötött támogatás.

Milyen céllal? Az első fordulóban kiválasztott szervezetek fél éves intenzív képzési-mentorálási folyamatban részesülnek, majd ez után adhatnak be részletes pályázatot. Utóbbit szakmai és projekttevékenységekre, illetve a pályázat megvalósítása során további (ön)fejlesztésre használhatják fel.

Ezt a pályázatot az első kiírás lezárása után, várhatóan 2023 nyarán (szeptemberi határidővel) hirdetjük meg. A második forduló lezárása 2024. közepére várható. A támogatások maximális összege 15 000 €, amely 12 hónapos projektekre adható.

A program az Európai Unió Citizens, Equality, Rights and Values (CERV) tagállamokat támogató programjának részeként valósul meg, hazai lebonyolítói az Ökotárs Alapítvány és három partnere, az Autonómia Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány-Magyarország és a Közösségfejlesztők Egyesülete. A program 3 év alatt, 4 millió euró értékben valósul meg.

A projekt az Európai Unió "Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával, a 101091463. számú támogatási szerződés alapján valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása ezen honlap elkészítéséhez nem jelenti a tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag a lebonyolítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.

 

Elérhetőség:  https://kozosertekeink.hu/