FELHÍVÁS Kárpátok Esélyegyenlőségi Ösztöndíj Pályázat a 2016/2017-es tanévre

Alapítványunk Frederick C. Robey támogatásának és az adó 1%-os felajánlásoknak köszönhetően ismét meghirdeti ösztöndíj pályázatát a 2016/2017-es tanévre vonatkozóan. 

Tartalom

Elérhetőek a 20 éves konferencia videóanyagai

Idén januárban "A civil szektor szerepe..." elnevezéssel rendeztünk egy konferenciát alapításunk 20 évfordulója alkalmából. A rendezvényen elhangzott köszöntések, panelbeszélgetések, a konferencia apropójára küldött videoüzenetek mostantól elérhetőek honlapunkon, illetve folyamatosan frissülnek!

Tartalom

A Transnational Giving Europe hálózat tavalyi eredményei

A tavalyi évben mintegy 7,9 millió € adományban részesülhettek kedvezményezettek a a hálózat  jóvoltából, a legtöbb adomány Németországból (€ 2,4 millió), Belgiumból (€ 1,6 millió), valamint Franciaországból (€1,3 millió) érkezett.

Tartalom
Címkék

Pályázati lehetőség civil szervezetek részére

A nemzetközi „Auchan az Ifjúságért Alapítvány” pályázatot hirdet a Magyar Adományozói Fórum és az Ökotárs Alapítvány közreműködésével magyarországi civil szervezetek számára. Az „Együtt az ifjúságért!” pályázati program keretén belül 20 pályázó összesen 170,000 euró támogatást nyerhet el. A pályázat célja, hogy a társadalomra nézve különösen hasznos, az Auchan áruházak vonzáskörzetében, nehéz helyzetben élő 5-25 éves fiataloknak szóló projektek megvalósulását segítse.

Tartalom
Címkék

Felhívás! Önkéntes és Gyakornoki Program 2016 tavaszi félév

A Kárpátok Alapítvány Önkéntes és Gyakornoki Programot hirdet az Eszterházy Károly Főiskola hallgatói számára. A program célja, hogy a hallgatók számára lehetőséget biztosítson, hogy kipróbálják magukat a civil szférában, lehetőséget nyújtson a tapasztalatszerzésre és jó referenciával szolgáljon a későbbi munkakeresés során. Mindemellett a hallgatók – akár kötelező - gyakorlati idejüket olyan tevékenységgel tölthetik el, amely szakmai fejlődésüket szolgálja.

Tartalom

1%

Alapítványunk a felajánlott adó 1%-át hátrányos helyzetű diákok ösztöndíjára fordítja. Kérjük, támogassa Ön is a Kárpátok Alapítvány - Magyarországot adója 1%-ával!

Adószámunk: 18584642-1-10

Tartalom
Címkék

"A civil szektor szerepe..." konferencia a Kárpátok Alapítvány 20 éves évfordulója alkalmából

Alapítványunk a Kárpátok Eurorégióban 1994-1995-ös években megalakult Kárpátok Alapítványi Hálózat tagjaként kezdte meg tevékenységét 20 évvel ezelőtt. Ennek apropóján rendeztük meg „A civil szektor szerepe”  c. nemzetközi konferenciánkat. Az eseményen panelbeszélgetéseken kerültek megvitatásra a Kárpátok Eurorégió és a Kárpátok Alapítvány múltját, jelenét és jövőjét illetően, kifejtették véleményüket a közép-kelet-európai (civil) társadalom fő kihívásairól az elmúlt 20-25 évre vonatkozóan a Kárpátok Alapítványok különböző igazgatói, támogatást osztó szervezetek, vidéki fejlesztő szervezetek valamint a vidéki, alulról szerveződő szervezetek képviselői.

Tartalom