Több mint 7 millió forint támogatást ítélt meg a kuratórium

A New York-i székhelyű Amerikában és Magyarországon tevékenykedő Réka Darida Foundation célja, hogy oktatási, művészeti és közösségi programokon keresztül egyrészt új lehetőségeket teremtsen a tudásátadás területén, másrészt támogassa a magyar művészeti, különösen a népművészeti és az abban gyökerező kortárs- és interdiszciplináris művészeti kezdeményezéseket, alkotókat és szervezeteket, ezeket bemutassa a szélesebb amerikai közönség számára, valamint szolgálja az amerikai magyar diaszpóra közösségeit.

 

Támogatás civil szervezetek és oktatási intézmények szakmai programjainak megvalósítására c. programja keretei között magyarországi, a magyar népművészet területén tevékenykedő civil szervezetek és oktatási intézmények, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger településen működő civil szervezetek és oktatási intézmények szakmai programjainak megvalósítását támogatja a Réka Darida Foundation.

 

A program lebonyolításában magyarországi partnerként vesz részt a Kárpátok Alapítvány, végzi a támogatások utalványozását, és felhasználásának nyomon követését. Ennek értelmében 2022. december 8-án a Kárpátok Alapítvány kuratóriuma két pályázati projekt támogatását hagyta jóvá, mindösszesen 7.288.000 Ft összértékben.

 

Gratulálunk a támogatott szervezeteknek, valamint a program valamennyi közreműködőjének! Sok sikert és eredményes munkát kívánunk!

 

A döntési lista a csatolmányban található.

 

A programról további információ a Réka Darida Foundation honlapján érhető el.

 

Attachment Size
RDF_támogatás_2022.pdf 120.86 KB