1 2 3 4

Önkéntes és Gyakornoki Program 2016

A program célja, hogy az egyetemi hallgatók számára gyakorlati lehetőséget biztosítson civil szervezeteknél, lehetőséget nyújtson a tapasztalatszerzésre és jó referenciával szolgáljon a későbbi munkakeresés során. Mindemellett a hallgatók – akár kötelező - gyakorlati idejüket olyan tevékenységgel tölthetik el, amely szakmai fejlődésüket szolgálja. A program keretében az Alapítvány felkészíti és segíti a programba bekapcsolódó civil szervezeteket az egyetemi hallgatók, önkéntesek/gyakornokok fogadásában. A fiatalok betekintést nyerhetnek a civil szféra működésébe, megismerkedhetnek egy civil szervezet tevékenységéveltámogató környezetben szerezhetnek hasznos tapasztalatot. A program célja továbbá, hogy elősegítse a társadalmi tudatosságot, az önkéntesség és gyakornokság magyarországi gyakorlatának terjedését.

A program során a jelentkező szervezet által kinevezett mentor feladata, hogy segítsen az önkéntesnek/gyakornoknak önkéntes feladatai elvégzésében. A megvalósítandó önkéntes tevékenységet a mentor és az önkéntes közösen állítja össze és készíti el az önkéntes munkavégzési tervét. A mentorok szakmai beszámolókkal értékelik az önkéntes/gyakornok tevékenységét a projekt ideje alatt.

A program során a hallgatóknak legalább 40 óra önkéntes/gyakornoki munkát kell végezniük az őket fogadó civil szervezetnél. Az önkéntes/gyakornok a fogadó civil szervezet által kijelölt mentorral dolgozik együtt, a megvalósítandó önkéntes tevékenységet a mentor és az önkéntes közösen állítja össze, amit az önkéntes/gyakornok munkavégzési tervében rögzítenek. Az önkéntes munkáról a hallgatónak szakmai beszámolót kell készítenie, a Kárpátok Alapítvány felé.

A program célja, hogy a hallgatók számára lehetőséget biztosítson, hogy kipróbálják magukat a civil szférában, lehetőséget nyújtson a tapasztalatszerzésre és jó referenciával szolgáljon a későbbi munkakeresés során. Mindemellett a hallgatók – akár kötelező - gyakorlati idejüket olyan tevékenységgel tölthetik el, amely szakmai fejlődésüket szolgálja.

A projekt végén olyan tárgyi adományokat szeretnénk szétosztani a résztvevők között, amelyek a hallgatók mindennapi életét és a civil szervezetek mindennapi működését tenné könnyebbé.

A 2016 őszén meghirdetett Önkéntes és Gyakornoki Program egri székhelyű civil szervezetek részére történő felhívás az alábbi oldalon elérhető!

Valamint az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói részére meghirdetett felhívás az alábbi linken érhető el!

Tartalom: