Szakmai nap - meghívó

Hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre az Eszterházy Károly Egyetemen az első Közösségi Művelődés Szakmai Nap, melyet tematikus programsorozat formájában a jövőben is folytatni kívánunk.

Az első rendezvény három pilléren áll, melyet a rendezvény mottója is erősíteni kíván: Eger – Közösség – Együttműködés, azaz az Eger városában található együttműködési lehetőségek a nonprofit és civil szektorban a közösségi művelődés területén, melyben az önkéntesség mint társadalmi szerepvállalás is meghatározó szerephez jut.

A rendezvény keretében civil szervezetek bemutatkozására is sor kerül, illetve a városban található néhány önkéntes programmal és lehetőséggel is megismerkedhetnek a hallgatók. A rendezvény interaktív programelemmel és totóval zárul.

A szakmai nap másik vonatkozását az az örömhír adja, hogy szeptembertől Közösségszervezés alapszak indulhat az egyetem egri és jászberényi campusán. A Közösségszervezés szakot mindazoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a különböző közösségi programok, rendezvények, a szabadidő-szervezés, illetve a felnőttképzések és a tréningek iránt.

A program szervezésében Alapítványunk együttműködik az Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Intézet Andragógiai és Közművelődési Tanszékével és az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói Önkormányzatával.

A rendezvény 2017. február 23-án 10 órakor kezdődik, a Líceum könyvtártermében (Líceum/112).

A totót helyesen kitöltők között a rendezvény támogatói értékes nyereményeket sorsolnak ki.

A rendezvény támogatja:

Corner Eger

Govinda Étterem

R95 - Fit & Fight

Támogatásukat ezúton is köszönjük!

 

A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tartalom
Csatolmány Méret
szakmai nap_plakát.jpg 1.98 MB
program.pdf 317.65 KB