Tudástár

"Ajándékozz másképp" - Karácsonyi Kampányunk

„Ajándékozz másképp”
 
Úgy döntöttünk, idén sem gyűjtünk adományokat, nem készítünk adományért cserében árusítható ajándékokat, és nem szervezünk Karácsonyi bulit sem. Ehelyett „Ajándékozz másképp” elnevezésű kampányunkkal szeretnénk támogatóink, partnereink, segítőink tudatos ünnepi előkészületeihez hozzájárulni.
Tartalom

Helyi kezdeményezések Egerben I.

Nemcsak országos, hanem helyi akciók is indultak egy-egy ügy felkarolásáért. Összegyűjtöttük, hogy Eger városában milyen helyi kezdeményezésekhez lehet csatlakozni az adventi időszakban, de akár egész évben is.

Egri Advent

A Dobó téren egyedi -erre az alkalomra készült bögrében kérhetjük a forralt bort, teát, vagy a puncsot. A bögre különleges, mert ezzel segíthetünk is! Hogyan? Eger Advent cikkéből megtudhatja.

Tartalom

Adományozás az ünnepeken túl

A héten véget értek az adománygyűjtő akciók, sőt a legtöbb adomány már célba is ért, megkönnyítve és megszépítve az ünnepet a nélkülözők, nehéz helyzetben élők számára is. Ha lemaradtál a gyűjtő akciókról, de szívesen támogatnál egy-egy jó ügyet - akár az ünnepek után is - látogass el a bejegyzésünkben összegyűjtött honlapokra! Olvasd el a történeteket, döntsd el, hogy kinek vagy milyen célra adományoznál szívesen és légy Te is támogató! Adományod így biztosan célba ér.

Tartalom

Ajándékozz másképp, ajándékozz tudatosan!

Ma már itthon is egyre több helyen kaphatóak a méltányos kereskedelemből származó termékek. A bio-boltok mellett akkor is találkozhatunk a fair trade termékekkel, ha a nagybevásárlást valamelyik hipermarketben intézzük el. A hipermarketek a biotermékek polcain kínálják a méltányos kereskedelemből származó kávét, csokit, teát és cukrot. Így azok valóban elvesznek a biotermékek között, egyedül a fair trade logó és a termékek címkéinek figyelmes bogarászása jelenthet segítséget.

Tartalom

A fair trade alapelvei

A méltányos kereskedelem magasabb bevételt biztosít a fejlődő országok termelőinek áruik után, valamint jobb lehetőséget ad új piacok szerzésére. A fair trade célja hozzájárulni olyan feltételek kialakításához, amelyek segítik a társadalom és a környezet szélesebb körű védelmét a fejlődő országokban. Az európai polgárokat közösségi és nemzeti törvények védik. Ezek a következő területeket szabályozzák: munkahelyi egészség és biztonság, környezetvédelem, munkaadók és munkavállalók alkotmányos jogai és kötelezettségei.

Tartalom

A fair trade mint jótékonysági kezdeményezés

A méltányos kereskedelem a kezdetektől fogva egyfajta jótékonysági kezdeményezés: a rövidtávú kereskedelmi érdeken túllépve a szegény országok kistermelőinek és rajtuk keresztül a helyi közösségeknek igyekszik segíteni. A pszichológiai haszna a jótékonysággal összevetve számottevő. A legszegényebb országok kistermelői érezhetik, hogy munkájukra, termékükre szükség van. A termékeik fogyasztói átlagosan 30-50%-kal többet fizetnek a termékekért, de ezért általában az átlagosnál jobb minőségű termékhez jutnak, és tudják, hogy a többletkiadás társadalmi célokat szolgál.

Tartalom

Fair Trade

Fair trade vagyis méltányos kereskedelem melynek a lényege röviden, hogy nem kizsákmányolással (pl. alulfizetéssel), valamint környezetbarát módon előállított termékről van szó.

Tartalom

Támogatott szervezetek kezdeményezései

Alapítványunk részt vett a Svájci Civil és Ösztöndíj Alapok, valamint a Norvég Civil Támogatási Alapok lebonyolításában, így több száz szervezet munkáját ismerte meg, segítette.

Mai cikkünkben négy szervezetet mutatunk be, akik ezeknek a programoknak a hozzájárulásával tudták ötletüket, kezdeményezésüket megvalósítani.

 

Tartalom

Helyi önkéntes akciók

Az „Ajándékozz másképp” elnevezésű karácsonyi kampányunk e heti témája az önkéntesek által megvalósított kezdeményezések, amelyekbe akár te is bekapcsolódhatsz, vagy akár te is indíthatsz hasonlókat. Hétindító cikkünk helyi kezdeményezéseket mutat be.

Tartalom