1 2 3 4

Workshop a koragyerekkori beavatkozások fontosságáról

2018. október 4-én a Karpatska nadácia (szlovákiai Kárpátok Alapítvány) partnerünknek nyújtottunk segítséget egy workshop megszervezésében a korai képességgondozás fontosságáról.

 A kassai rendezvény célja volt, hogy felkészítse a résztvevő roma és romákat támogató szlovákiai civil szervezeteket, hogy a jövő évtől eredményes, a korai képességgondozást támogató helyi szintű fejlesztési projekteket indíthassanak hazájukban.

A rendezvényen 19 szervezettől összesen 28 fő vett részt, és az elhangzott előadásokat követően a résztvevő szlovákiai civil szervezetek közösen tervezhették meg a program következő évi pályázati projektjeit.

Magyarországról Dr. Farkas Zsombor az ELTE TÁTK Szociális Munka Tanszék adjunktusa, Szomor Éva a berlini Berlin Brandenburg International School munkatársa, és Kóka Ágnes a nyíregyházi Add a kezed egyesület elnöke tartottak előadásokat. Ezúton is nagyon köszönjük közreműködésüket.

A rendezvény és együttműködés a „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű programunk keretein belül valósult meg, amelyről bővebb információ itt található: http://www.karpatokalapitvany.hu/tartalom/roma-gyerekek-korai-k-pess-ggondoz-s-hoz-sz-ks-ges-helyi-kapacit-sok-fejleszt-se

A szlovákiai programról bővebb információ itt olvasható: http://karpatskanadacia.sk/en/roma-communities-development-program/

Tartalom: 
Címkék: