Önkéntes és Gyakornoki Program 2015 felhívása meghosszabbított határidővel!

FELHÍVÁS
ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA HALLGATÓI ÉS EGRI SZÉKHELYŰ CIVIL SZERVEZETEK SZÁMÁRA

A program célja, hogy a főiskolai hallgatók számára gyakorlati lehetőségetbiztosítson civil szervezeteknél, lehetőséget nyújtson a tapasztalatszerzésre és jó referenciával szolgáljon a későbbi munkakeresés során. Mindemellett a hallgatók – akár kötelező - gyakorlati idejüket olyan tevékenységgel tölthetik el, amely szakmai fejlődésüket szolgálja. A program keretében az Alapítvány főiskolai hallgatók önkéntesként, gyakornokként való fogadását segíti egri székhelyű civil szervezete részére. A fiatalok betekintést nyerhetnek  a civil szféra működésébe, megismerkedhetnek egy civil szervezet tevékenységéveltámogató környezetben szerezhetnek hasznos tapasztalatot. A program célja továbbá, hogy elősegítse a társadalmi tudatosságot, az önkéntesség és gyakornokság magyarországi gyakorlatának terjedését.

A program során a főiskolai hallgatóknak legalább 40 óra önkéntes/gyakornoki munkát kell végezniük az őket fogadó civil szervezetnél. Az önkéntes/gyakornok a fogadó civil szervezet által kijelöltmentorral dolgozik együtt, a megvalósítandó önkéntes tevékenységet a mentor és az önkéntes közösen állítja össze, amit az önkéntes/gyakornokmunkavégzési tervében rögzítenek. Az önkéntes munkáról a hallgatónakszakmai beszámolót kell készítenie, a Kárpátok Alapítvány felé, illetve részt kell vennie egy projektnyitó és egy projektzáró rendezvényen valamint, egytapasztalatcsere találkozón.

A program során a szervezet által kinevezett mentor feladata, hogy segítsen az önkéntesnek/gyakornoknak önkéntes feladatai elvégzésében. A projektben megvalósítandó önkéntes tevékenységet a mentor és az önkéntes közösen állítja össze, amit az önkéntes/gyakornok munkavégzési tervében rögzítenek. A fogadó szervezetnek biztosítania kell továbbá az önkéntes/gyakornok részére a munkavégzéséhez szükséges munkaszigetet. A mentorok szakmai beszámolókkal értékelik az önkéntes/gyakornok tevékenységét a projekt ideje alatt, amit a Kárpátok Alapítvány részére küldenek el heti rendszerességgel. A mentoroknak a program során részt kell venni egy projektnyitó és projektzáró rendezvényen valamint, egyszakmai megbeszélésen

A projekt végén olyan tárgyi adományokat szeretnénk szétosztani a résztvevők között, amelyek a főiskolai hallgatók mindennapi életét és a civil szervezetek mindennapi működését tenné könnyebbé.

A projekt kezdése és egyben a projekt nyitórendezvényének időpontja várhatóan 2015. november 09.
A projekt zárása várhatóan 2015. december 20.

A jelentkezés módja:
- A főiskolás hallgatók a felhívás végén található online regisztrációs űrlap kitöltésével és az Alapítvány programért felelős munkatársának e-mail címére elküldött önéletrajzukkal tudnak regisztrálni a programba.
- A civil szervezetek a felhívás végén található online regisztrációs lapkitöltésével tudnak jelentkezni a programba.

A programba olyan hallgatókat várunk, akik nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. Illetve, olyan civil szervezeteket tudunk fogadni a programba, akik egri székhellyel rendelkeznek, a szervezetben legalább 2 főaktív, elkötelezett tag, munkatárs vagy önkéntes tevékenykedik, valamint, a szervezet, a bíróságnál bejegyzett szervezet.

Az Önkéntes és Gyakornoki program felhívására való jelentkezés új, meghosszabbított határideje 2015. november 05.

További információ megtalálható a program felhívásaiban és a programért felelős munkatársnál!

Felhívás Önkéntes és Gyakornoki Program 2015 az Eszterházy Károly Főiskola hallgatói részére - meghosszabbított határidővel!

Felhívás Önkéntes és Gyakornoki Program 2015 egri civil szervezetek részére - meghosszabbított határidővel! 

Programért felelős munkatárs:
Vad Anna
anna.vad@cfoundation.org
Kárpátok Alapítvány - Magyarország
3300 Eger, Felvégi u. 53.
tel.: 06-36-516-750

Tartalom