
A Kárpátok Alapítvány 2007-ben indította el Esélyegyenlőségi Ösztöndíj Programját, mely jelenleg is működik.
A program költségeinek fedezésére adományozókat, támogatókat keresünk! Kérjük, támogassa a hátrányos helyzetű fiatalokat felsőfokú tanulmányaik sikeres elvégzésében Alapítványunk Ösztöndíj Programján keresztül!
A programról: A Kárpátok Alapítvány egyik célkitűzése, hogy a Kelet-Magyarország területén (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék) élő, hátrányos helyzetű diákok felsőfokú tanulmányaikat sikeresen befejezzék, ezáltal szaktudással, diplomával rendelkező, helyben maradó, a környezetük jobbításáért küzdő európai szintű értelmiségiek tevékenykedjenek a régióban. A programban részt vevő hallgatók számára havi folyósítású ösztöndíjat biztosítunk! Az ösztöndíjas fiatalok heti 10 órában „A régióért a régióban” címmel önkéntes tevékenységet valósítanak meg.
Legyen az Ön cége is a jövő részvényese: fektessen be a tudásba! Az adományok összegének 20%-a (tartós adományozás esetén a 40%) cégek esetében az adóból leírható!
Amennyiben ilyen jellegű felajánlással kapcsolatban kíván egyeztetni, kérjük, lépjen kapcsolatba Bata Boglárka, ügyvezető igazgatóval a boglarka.bata@cfoundation.org e-mail címen, vagy a +36-36-516-750-es telefonszámon.
Számla tulajdonos: Kárpátok Alapítvány-Magyarország
Adószám: 18584642-1-10
Számlaszámunk: 11600006-00000000-78910845
Számlavezető Bank: Erste Bank (3300, Eger, Dobó tér 1.)
Attachment | Size |
---|---|
Rövid felhívás támogatóknak | 112.09 KB |
Rövid ismertető az ösztöndíj programról | 624.03 KB |
Tájékoztató az adományigazolásról | 169.68 KB |
- Log in to post comments