Hírek

Megjelent a TGE júniusi hírlevele

Megjelent a TGE júniusi hírlevele, amelyben olvashattok többek között a „Gyakorlati Filantrópia Európa szerte” című konferenciáról, amely május végén Varsóban került megrendezésre. Illetve a TGE képviselői  részt vettek az Európai Alapítványi Központ konferenciáján is, amely „A Kultúra számít, Összeköti az állampolgárokat és egyesíti a közösségeket” címet kapta. Bemutatunk további két kiemelkedő kedvezményezettet, a Fonds ESPCI-t és OCEANA-t is. Olvassatok bele!

Tartalom
Címkék

Újabb három millió forintos támogatás roma gyerekek korai képességgondozására

Újabb három millió forintos támogatás roma gyerekek korai képességgondozására

A Kárpátok Alapítvány kuratóriuma 2018. június 9-én hozta meg újabb támogatási döntését, amelynek értelmében a „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű kisadományi programjának keretein belül 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Csereháti Roma Önsegítő Egyesület „Gyerek Mosoly” című projektjének megvalósításához.

Tartalom
Címkék

Támogatókat keresünk Esélyegyenlőségi Ösztöndíj Programunkra

A Kárpátok Alapítvány 2007-ben indította el Esélyegyenlőségi Ösztöndíj Programját, mely jelenleg is működik.

A program költségeinek fedezésére adományozókat, támogatókat keresünk! Kérjük, támogassa a hátrányos helyzetű fiatalokat felsőfokú tanulmányaik sikeres elvégzésében Alapítványunk Ösztöndíj Programján keresztül!

Tartalom
Címkék

ÉVES JELENTÉS 2017

Elkészült a tavalyi, 2017-es évről szóló jelentésünk, amelyben összefoglaltuk főbb programjainkat, kezdeményezéseinket és eredményeinket.

Tartalmas és izgalmas év volt a 2017-es, sok új programot indítottunk, vagy készítettünk elő.

Ezúton is nagyon köszönjük munkatársaink, önkénteseink, és egyéb partnereink, támogatóink segítségét, támogatását, részvételét, bátorítását.

Lapozzatok bele ti is!

Tartalom
Címkék
File attachments

Meghirdetjük a Kárpátok Esélyegyenlőségi Ösztöndíj Programot a 2018/2019-es tanévre

A Kárpátok Alapítvány-Magyarország Frederick C. Robey támogatásának és az adó 1%-os felajánlásoknak köszönhetően ösztöndíj pályázatot hirdet a 2018/2019-es tanévre.

Tartalom
Címkék
File attachments

33 millió forint roma gyerekek korai képességgondozására

A Kárpátok Alapítvány kuratóriuma 2018. április 30-án hozta meg a „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű kisadományi programjának támogatási döntését. A beérkezett 15 pályázatból, 11 pályázati projekt került támogatásra mindösszesen 32.987.200 Ft​ összegben. Emellett egy további szervezet támogatását a kuratórium feltételekhez szabta, amelyek teljesítése és a pályázat alapos átdolgozása esetén a támogatás megítélését a kuratórium újra tárgyalja.

Tartalom
Címkék

Új programot indítottunk a roma gyerekek korai képességgondozásának támogatása érdekében

2018 februárjában indítottuk el a „Roma gyerekek kora képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű kisadományi programunkat.  

A program keretében 12 az Észak-Magyarországi és Észak-Alföldi régiókban működő, bejegyzett, marginalizált helyzetű roma közösségeket támogató civil szervezetet részesít Alapítványunk - meghívásos pályázati úton - vissza nem térítendő támogatásban (projektenként közel 3 millió forint értékben).

Tartalom

„Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” c. projektünk 2. felhívása

Kedves Partnereink,

„Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” c. projektünk első megvalósítási éve sikeresen lezárult, így az érdeklődők számára újra alkalom nyílik a projekthez való csatlakozásra.

A következő megvalósítási időszak: 2018. május 1. - 2019. április 30. (1 év)

Tartalom
Címkék

Egy este civilekkel az önkéntességről

A Kárpátok Alapítvány által szervezett est keretében öt heves megyei civil szervezet mutatja be „csak képekkel” , izgalmas, interaktív előadásokkal közösségépítő, az önkéntességet népszerűsítő eseményeit, projektjeit.

Gyere el te is, ha érdekel az önkéntesség, a civilek munkája, vagy kíváncsi vagy, hogyan lehet emberek csoportját közösséggé kovácsolni, egy adott közösséget megszervezni, építeni, erősíteni.

Előadóink:

· Galyasné Dósa Katalin, Kis-Bocs Egyesület

· Havasi Norbert, Kaptárkő Egyesület

· Krámos Dániel, Ugar Egyesület

Tartalom
Címkék
File attachments