Újabb 17 észak-magyarországi civil szervezettel dolgozunk együtt közösségeik megerősítése érdekében

Sikeresen lezajlottak 2019 júniusában, Egerben és Balassagyarmaton a három éves az „Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” EFOP-1.3.5-16-2016-00915 című projektünk indító találkozói. A projekt utolsó évadát kezdtük el, amelyben egy évig dolgozunk együtt intenzíven helyi civil szervezetekkel vidéki kisközösségek megerősítése érdekében.

 A rendezvényeken 17 Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei kisközösség (civil szervezet, intézmény, stb.) tagjai, munkatársai, önkéntesei vettek részt, ahol lehetőség nyílt az ismerkedésre, valamint a közös munka részleteinek, az előttünk álló feladatok egyeztetésére.

A projekt célja, hogy aktivizálja, és önkéntes tevékenységek által fejlessze az észak-magyarországi régióban található (többnyire) hátrányos helyzetű (kis)települések és nagyobb települések hátrányosabb helyzetű településrészein élő közösségeit, valamint elősegítse a közösségek valamennyi tagjának aktivizálását és tevékeny együttműködését.

A három éves projekt során a Kárpátok Alapítvány összesen 45-50 formális és nem formális közösséggel működik együtt. Az együttműködő közösségek részt vesznek a projektben megvalósuló fejlesztési folyamatban, képzéseken, konferenciákon, egyeztetéseken, közösségi rendezvényeken, mely során felkészülnek saját helyi fejlesztési kezdeményezéseik minél hatékonyabb és eredményesebb megtervezésére és megvalósítására. A helyi fejlesztési kezdeményezések aktuális problémák megoldására, vagy helyi szükségletek kielégítésére irányulnak, és megvalósításuk önkéntesek bevonásával történik, így a résztvevő közösségek szívesen fogadják az érdeklődők jelentkezését.

A projekt keretében többek között Bükkszentmártonban felújításra került a közösségi ház, az egri Béke-telepen szemétszedési akció valósult meg, Hevesaranyoson fejlesztő gyermekprogramok kerültek megszervezésre, valamint számos túra, fesztivál, közösségi rendezvény és gyermekprogram került megvalósításra, eddig mindösszesen közel 6000 fő vett részt a helyi összefogást erősítő programokon.

A projektről bővebb információ itt található.

Kövesse honlapunkat és Facebook oldalunkat, ahol folyamatosan hírt adunk a projekt eseményeiről!

Címkék