Civil Térkép-Hálózati találkozó

Civil Térkép programunk Észak-Kelet magyarországi projektjeinek képviselői kétnapos hálózati találkozón vettek részt közösen a Pest megyei projektek szervezeteivel a Részvétel Hete keretében. A nyitó műhelymunka során megismerkedtek egymással a Heves, Nógrád, és Pest megyékből érkező kollégák, és egy rögtönzött sajtótájékoztató formájában bemutatták egymásnak projektjeiket, majd közösen életre keltették a civil térképet.

Civil Térkép

Civil Térkép programunk keretében két helyi kezdeményezés részére ítélt meg támogatást Alapítványunk kuratóriuma. A nyertes pályázók az elmúlt időszakban a közösségszervezés módszertanával feltérképezték az aktuális helyi ügyeket a településük, településrészük vonatkozásában és a közösségszervezés módszerével aktivizálták, bevonták, megszervezték a helyi lakosokat annak érdekében, hogy képessé váljanak a saját közösségük érdekérvényesítésére.

 

NYERTES PÁLYÁZATOK

 

Nézőpontváltás

ISSA konferencián jártunk

Alapítványunk munkatársa, Csomós Beáta, az International Step by Step Association (ISSA) nemzetközi civil szervezet #ISSAConnects for Learning 2023 című konferenciáján vett részt, mely a horvátországi Opatijában összehozta az ISSA tagokat Európából és Közép-Ázsiából, sőt még távolabbról is. A Kárpátok Alapítvány 2023- ban lett az ISSA tagja, hiszen szakmai fejlődésünk kulcsa a korai képességgondozás területén, hogy új ismeretekre és partnerekre tegyünk szert.

7 millió forint támogatás civil szervezetek részére

 

A New York-i székhelyű az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon tevékenykedő Réka Darida Foundation, működési nevén Tulipán Foundation célja, hogy oktatási, művészeti és közösségi programokon keresztül új lehetőségeket teremtsen a tudásátadás területén, támogassa a magyar művészeti, különösen a népművészeti és az abban gyökerező kortárs művészeti kezdeményezéseket, alkotókat és szervezeteket, ezeket bemutassa a szélesebb amerikai közönség számára, valamint programjaival szolgálja az amerikai magyar diaszpórát.

File attachments

A SZETA óvoda újra indult

 

Újabb 1.000.000 Ft-os támogatást ítélt meg kuratóriumunk az egri székhelyű Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa „SZETA Óvoda” című projektjére. A szervezet a projekt keretében a felnémeti Béke-telepen heti 4 alkalommal tart „benti” és „kinti” hátránykompenzáló foglalkozásokat óvodás gyerekeknek, illetve kirándulást szerveznek részükre. Kiegészítésként a szülők életét is programokkal színesítik, hiszen a korai évek nem csak a gyerekek, de a szülők, családok egésze életében kiemelt jelentőségű.

 

Koragyerekkori platform elindítása

Kedden Egerben egész nap egy az inkluzív koragyerekkori szolgáltatásokért dolgozó platform elindításán, felépítésén ötleteltünk, dolgoztunk a Korai Évek Fontosak programunkban részt vevő civil szervezetekkel, illetve a területen legjelentősebb civilekkel, szakemberekkel. Szeretnénk egy erős szakmai, civil összefogást, hálózatot létrehozni, amely a korai évek fontosságára hívja fel a figyelmet, és az e területen nyújtott szolgáltatások, programok, oktatás, nevelés, gondozás minőségének javításáért és elérhetőségének növeléséért dolgozik.